Ifjúsági klub

„Mit értenek legtöbben azon, hogy fiatal? Valami ártatlant, gyámoltalant, tehetetlent. Pedig a fiatalság nem ilyen! A fiatalság nyers, erős, hatalmas…igen…és kegyetlen. És még valami…A fiatalság sebezhető!”

(Agatha Christie)

A fiatalok a változások hordozói, a jövő valódi erőforrásai. Ezekre a változásokra pedig, fel kell készülni. A helyi Önkormányzat mindig is fontosnak tartotta, hogy a település fiataljai jól érezzék magukat Jánoshidán, hogy kialakuljon bennük egyfajta összetartó erő, amihez a településen zajló közösségfejlesztő folyamat is szervesen hozzájárult. A felnőtt képviselő-testület mindenben támogatja a fiatalokat, amiben csak lehetősége van rá. Most is és a jövőben is fontos tényezőnek tartják a fiatalok településszintű munkáját, hiszen ők is szerves részét képezik annak a közösségnek, amelyet irányítanak.

Az Önkormányzat legfőbb ifjúságpolitikai célkitűzései közé tartozik a fiatalok helyben tartása, az oktatás magas színvonalon történő biztosítása, a jól tanuló fiatalok elismerése, támogatása. Keresi a lehetőséget arra is, hogy milyen módon tudja támogatni a fiatalokat, a fiatal családokat, hogy minél többen maradjanak itt helyben.

Ifjúsági klub már évtizedek óta működött Jánoshidán kisebb nagyobb kihagyásokkal. Az utóbbi években több nyertes pályázat támogatta azt a folyamatot amelyben, közösségfejlesztő tevékenységekben vehettek részt a helyi fiatalok, illetve többféle szabadidő eltöltési lehetőséget kínáltak a szervezett programok. A kezdeményezés a helyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat keretein belül kezdődött el 2003-ban. Kezdetben a klub létszáma változó volt, de folyamatosan bővült. A tagok alapvetően az általános iskola felső tagozatos diákjai közül delegálódtak, de a településen élő középiskolás fiatalok is képviseltetik magukat olykor. Tagjai között voltak és vannak is cigány származásúak és hátrányos helyzetben élő fiatalok is. A programok részben kifejezetten az ő bevonásukra irányultak és irányulnak ma is.

Megalakulása óta az Ifjúsági Klub céljaiban jelentős változáson ment keresztül. Egy tudatos közösségfejlesztő tevékenységnek köszönhetően a szabadidő hasznos eltöltésén túl megfogalmazódott a fiatalokban egy aktív szerepvállalás és tenni akarás igénye önálló, saját maguk által szervezett programokban. A fiatalok maguk szeretnék megtervezni és megszervezni azokat a programokat a településen, amelyek az õ korosztályukat érdeklik.

Az előző években olyan programokon vehettek részt az Ifjúsági Klub tagjai, mint:

  • túra a Mátrában
  • mozi látogatás
  • nyári tábor Zsámbékon
  • kézműves játszóház
  • Ifjúsági találkozó Martfűn
  • „Tavaszi zsongás” vetélkedő
  • Rajzpályázat
  • Fotópályázat

Az elmúlt időszakban végzett tudatos közösségfejlesztő folyamat célja volt egy olyan alapközösség kialakítása, mely lehetőséget teremtett egy településszintű ifjúsági, érdekvédelmi tevékenység megalapozásához. A folyamatban résztvevő fiatalok tréningeken, beszélgetések során gyűjtötték be azt a tudást, melyek birtokában megfogalmazták településük értékeit, saját helyüket a település életében. Ennek köszönhetően a 2007. január 20 – án megtartott választáson megalakult az első jánoshidai Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat, melynek munkája lassan bontakozott ki, viszont jelentős sikerekkel nem járt. 2009 januárjában lejárt a képviselők mandátuma így jelenleg egy újabb GYIÖK választás várat magára, ehhez viszont ismételten fel kell készíteni a majdani tagokat.

A klub jelenleg alkalomszerűen működik. Életben tartása a különböző fiataloknak szervezett programokon keresztül valósul meg.