Az iskolai konyháról...
1981. augusztus 20 – án nyílt meg a konyha, az akkori személyzet 6 főből állt:
1 élelmezési vezető, 2 fő szakács és 3 fő konyhalány.
Az ebédelők létszáma gyorsan emelkedett. A dolgozók az étel időbeni elkészítésére törekedtek, a mosogatás délutánra maradt.
Nem sokkal később, az akkori üzemeltető, a TSZ, konyhai robotgépet és egyéb eszközöket vásárolt, melyek megkönnyítették, és gyorsabbá tették a dolgozók munkáját. A dolgozók létszáma is gyarapodott. 2 fő konyhalányt beiskoláztak szakácsnak.
A TSZ megszűnésével a Polgármesteri Hivatal vette át a konyha üzemeltetését 1992 – ben. A dolgozók és az étkezők létszáma is lecsökkent. Ebben az időben nem volt igény az iskolai tízóraiztatásra, uzsonnára. Így a kevesebb dolgozóval is akadálytalanul üzemelt a konyha.
A ’90 – es évek végétől újra kérték a szülők a háromszori étkeztetést gyermekeik számára, ezért a dolgozók létszámát szerződéses alkalmazottakkal egészítette, egészíti ki ma is a Polgármesteri Hivatal. Emellett új gépek, eszközök vásárlásával segítik a konyhai dolgozók munkáját. Jelenleg 6 – 8 fő dolgozó látja el a konyhai teendőket.
Az ebédelők száma a tanév kezdetétől 350 – 400 fő, ebből:
- 120 óvodás
- 120 iskolás
- 40 fő előfizetéses
- 40 fő házi gondozott
- 20 fő szociális étkeztetett
- 15 fő Idősek Klubja napközi otthon tagja
Az iskolások és az óvodások igény szerint háromszori étkezést is igényelhetnek.
A konyha minden dolgozója teljes mértékben igyekszik kielégíteni a felmerülő igényeket, figyelembe véve a lehetőségeket és a korosztályok eltérő szükségleteit.
Az előre megtervezett heti menü mindig látható lesz a honlapon is, de a konyha fenntartja a változtatás jogát.
Az alábbi csekkeket fogadják el: Cadhoc, Chèque Déjeuner, Művelődési Csekk, Internet Csekk.
E-mail: konyha@janoshida.hu