Pintér Krisztina - Kedvenc versek
Jéghideg ágyon fekszem s az álmom
a múltba repít, ahol érzelem lángol.
Vad zene szól, hol a Tűz a nagyúr,
vele olvad a jég, álmom lángokban ég
R. Egy elképzelt világ,
hol testem halhatatlan lény,
egy álom – valóság,
melyben szikrázik a fény.
Végtelen forróság,
kell egy kis bátorság,
mikor átléped az álom kapuját.
Reszket a testem a szürke homályban,
megfagy a szívem a jéghideg ágyban.
Vágyom a lángot, a fényt a sötétben,
egy forró álmot a tűz melegében.
R. Egy elképzelt világ…
Jéghideg ágy,
egy forró vágy,
kell, hogy érezd,
szükségem van rád.
Vad Mennyország,
tűz forróság,
de tudom, mindez
csak álom – valóság.
R. Egy elképzelt világ...
Jéghideg jégcsapok,
ha nem vagy itt, megfagyok.
Megfagyok, vagy meghalok,
de ha érzem tested, felolvadok.
R. Egy elképzelt világ...
2003. 02. 16
Látomás: A lány a síneken (dalszöveg)
A síneken egy furcsa ember áll,
talán az utolsó pillanatra vár.
Hallani már a vonat zaját
a távolban messze száll.
Nem mozdul, némán csendben áll,
valahol már vár rá a vén Halál.
Egyre csak hallom a vonat zaját,
ami jön és meg sem áll.
R 1. Zúg a szél, mondd, mit mesél,
hallom de nem értem mit beszél.
Elmerengek a hangokon,
de csak állok némán és hallgatom.
R 2. Látom őt, ahogy eltűnik,
ahogy a néma dallamok elnyelik,
ahogy messze száll a fekete fényben,
s lassan a semmibe elveszik.
A síneken még mindig ott a lány,
ki tudja már, mióta vár.
És én csak nézem őt tehetetlenül,
ahogy a szenvedésében elmerül.
Szól egy hang a távolból,
hogy mentsem meg őt a halálból.
Nekem ő csak egy idegen
és mégsem hagy engem hidegen.
R 1. Zúg a szél...
R 2. Látom őt…
Még mindig nézem a síneket,
és néha látok furcsa színeket.
Eltűnt a lány, valahol messze már,
ki tudja merre jár.
Ez nem volt más csak egy látomás,
talán egy belülről jövő vallomás.
Nem hallom már a vonat zaját
a távolban messze száll.
R 3. Zúg a szél, mondd, mit mesél,
értem már, hogy mit beszél.
Egy újabb, szebb jövőt ígér,
ahol élek s ahol nincs veszély.
R 4. Látom a lányt, ahogy eltűnik,
ahogy a néma dallamok elnyelik,
ahogy messze száll a fekete fényben,
s lassan a semmibe elveszik
Éjjel volt,
hűvös félhomály derengett az ablakon,
szépen szólt
egy gitár a távolból most is hallgatom.
A húrokon
akkordok pendültek mesés dallamok,
éreztem,
könnycseppek csordulnak végig az arcomon.
R. Ne sírj, hisz tiéd a végtelenség!
Ne félj a szívedben nincs hidegség!
Érzelem pendül a gitárhúrokon,
s a végtelen játszik a véges hangokon.
Hajnalban,
angyalként szálltam a hófehér felhők fölé.
Nem tudtam,
de mindig is vágyódtam a csillagok közé.
A gitárdal
szinte szárnyakat adott a fényes húrokon,
az álmomban
már egyetlen könnycsepp sem gördült az arcomon.
R. Nem sírtam, mert éreztem
a boldogság szelét,
s mikor visszaérkeztem,
tovább hallgattam a mennyei zenét.
2000. 11. 04.
Gondolatok kavarognak
kicsi fejemben,
érzések hadakoznak
fájó szívemben.
Szerelem és Gyűlölet,
a két nagy ellenség
vív most csatát
lelkemben.
Bizsergést érzek
egész testemben,
harcolnak a hormonok
minden sejtemben.
Hogy melyik lesz erősebb,
az idő majd megmondja,
a gyengébbet, pedig
erős lelkem elfojtja.
Ha a Szerelem győz,
boldog leszek,
elfojtom a Gyűlöletet,
kitárom szívem kapuját
s eltemetem lelkem
minden bánatát.
De ha a Gyűlölet
győz, elveszek,
elfelejtek minden
Szerelmet,
bezárkózom világomba,
hogy soha többé ne is
szeressek.
2002. 07. 25.
Kérek még tőled egy utolsó napot,
amikor legbelül a szívem
egy utolsót dobog.
Ne mondj nemet, kérlek,
mert ez az egyetlen esély,
hogy feléledjen lelkem,
amely egy új jövőt remél.
Még ne küldj el, mert
összetörik bennem egy kis világ.
Feledd el mindazt, ami
elszomorít és bánt,
Ne kérdezd, csak tudd, hogy
szükségem van rád,
s rájössz majd hogy lassan,
elmúlik minden ami fáj.
Kell nekem még egy utolsó pillanat,
egy néma szó, egy rólad
szóló gondolat,
egy imádság, amiben hozzád
fohászkodom,
s egy kívánság, hogy légy
mindig te a holnapom.
2004. 08. 20.
Rezeg a falevél
Fújja az őszi szél
A csend dalol
Madarak éneke
Száll tova a messzibe
Béke honol
Fúj az őszi szél
Megremeg bennem a vér
Lelkemben nyugalom
Eltűntek a kínok
Boldog vagyok most már
Nem sírok
Mert enyém a hatalom
Uralkodok magamon
Nem engedem, hogy
Bármi megtörje szívem
Hogy megdöntsék
e végtelen boldogságot
Melyre lelkem
Már oly régóta vágyott
Boldog vagyok, s ezt kikiáltom
Hogy hallja meg
Mindenki a világon
Aki él
Rezeg a falevél
Fújja az őszi szél
Csak szívem dobbanása szól
Csend van körülöttem
Csend, benn a lelkemben
Mindenhol nyugalom
S béke honol
2007. 09. 22.
Félelmetes éjszaka (Érzések)
Némán járom a sötét
üres utcákat
gondolatban megmászom
az óriás fákat
Ha feljutok fel a magasba
megérintenek a csillagok
megfagy a fény a sötétben
olyan egyedül vagyok
Feljön a Hold hirtelen
fel a fák fölé
megvilágít a fény és én
elbújok mögé
Reszket a sűrű levegő
izzad az égő Hold
ilyen félelmetes éjszakám
ilyen még sosem volt
Néma az utca
sötét az este
rám nehezedik
a félelem teste
Fáj a szó
haldoklik a remény
s itt állok egyedül
a semmi küszöbén
2005. 06. 08.
Zúg a szél
Átöleli a fák lombjait
Így zenél ahogy
Pengeti láthatatlan húrjait
A csend mesél
Áthatja néma álmaid
Nem beszél csak
Elhozza neked rejtett vágyaid
Szól a szív
Dobbanása egy-egy vallomás
Messzire hív
Hol minden csak puszta látomás
Zúg a szél
Az avar elfedi az utad
De szíved dobbanása
Számodra egy új jövőt mutat
2004. 08. 20.
1849. október 6. van.
Megkezdődött a megtorlás
lángra lobbant
a véres katlan.
Lángra lobbant
az égő parázs,
amit a bosszú tüze fűt,
s a magyar nem érez mást,
csak fájdalmat s keserűt.
Csatát vesztett,
de dicsőn harcolt
megmentve az ország becsületét,
levernie mégsem sikerült
az ellenség bilincsét.
13 ember az,
kit elfogatott a gaz
bresciai hiéna,
Haynau, a tábornok,
ki utoljára ránk rontott.
Elfogyott a nép ereje,
de a becsület megmaradt,
még ha harcolt,
gyilkolt is a magyar,
s ha kezéhez vér is tapadt.
Elvesztettünk egy csatát,
de a reményt nem ástuk el.
13 hőst és ezreket
temettünk el.
A haza elvesztette ezerszer 13 fiát.
A haza mindenkinek
mindenért megbocsát.
A haza őrzi mindazt,
ami volt a tegnapunk,
s belőle fakad majd minden,
ami lesz a holnapunk.
Gyújtsunk most egy gyertyát
a vértanúkért,
mondjunk el egy imát
a hős halottakért.
Véssük be őket
jó mélyen elménkbe,
hogy örökké emlékezzünk
dicső tetteikre.
2005. 07. 24.
Ki vagyok én?
Magam sem tudom.
A helyes választ
már régóta kutatom,
de nem lelem sehol
csak a sötétben járok,
e kérdésre választ sehol
nem találok.
Egy ember vagyok.
Egy érző lény,
a végtelen világ,
a semmi közepén.
Egy porszem az űrben,
hol létem egy pillanat,
egy másodperc a végtelen időben,
mely oly hirtelen elszalad.
Ki vagyok én?
Kérdem,
de erre választ nem lelek.
Semmi vagyok
érzem,
akit mindenki
egyetlen perc alatt
könnyedén elfeled.
2004. 07. 16.
Hogy mi az,
azt senki nem érti
de mindenki félti, mert oly drága számára
s ha valahára végre megérti,
még akkor is csak félti
Száguldó percek, órák, napok
nap mint nap ide-oda kapok
s az Idő
csak halad, sebesen szalad mint a szél
mit utol soha senki sem ér
Eltelnek hónapok,
hosszú évek évszázadok, de
az Idő
ugyanaz marad és
mindig csak halad
Évezredek maradnak utána
talán egyszer megáll az Idő
talán ma
Ez lehetetlen
Az Idő
mint telhetetlen ragadozó
mindent felfal
számára semmi sem ehetetlen
Eltűnik minden, mi egykor volt
de a múlt emlékei megmaradnak nekünk
mint hófehér ruhán a fekete olajfolt.
2000. 11. 09.
Repül az idő
Múlnak az évek
Rohan a világ
És én félek
Elmúlik a perc
Vége a létnek
Eljön majd a fény
S reszket a lélek
Kihal a világ
Ennyi az élet
De a másik oldalon
Ez már nem is lényeg
2005. 06. 02.
Egy könnycsepp gördül az arcomon
benne van minden fájdalom,
amit érzek, ahogy élek
minden bánatom.
Egy könnycsepp áztatja szememet,
elrejtem reszkető kezemet,
elfakult emléket őrzök,
mi bánattal tölti meg szívemet.
Egy könnycsepp az egész életem,
benne van lényem, mindenem.
Egy könnycsepp szülte érzés,
mely számomra végtelen.
2003. 05. 27.
Különös szelek söpörnek végig a városon,
kósza lelkek járnak a néma utcákon
Szürke életükbe, semmi nem hoz fényt,
egyikük sem ismeri a hős megváltó lényt.
Várnak csak várnak de mindhiába járnak
oly sebesen a szél, mindenkit utolér.
Vágynak csak vágynak a végtelenbe szállnak
de az út egyszer csak véget ér.
A komor házfalak, félelmetes várfalak
a sötétség városa mindenkit megfélemlít.
Sikolyok, bántalmak, égbe kiáltó fájdalmak,
miket senki sem enyhít, hisz ez a végtelenség.
Kósza lelkek városában senki sincs biztonságban,
a rettegés itt mindent félbeszakít.
Ha egyszer mégis eljön a hős megváltó lény,
talán e városba is visszatér a fény.
De addig is csak várnak és mindhiába járnak
oly sebesen, a szél mindenkit utolér.
Vágynak csak vágynak a végtelenbe szállnak
de az út egyszer csak véget ér.
2000. 11. 04.
Sebesen száguldó gyorsvonat
a gondolat
Néha nem tudni
mit mondogat
de gyakran megoldja a gondokat
Egy hirtelen pillanat
gondolat
Egyszer itt egyszer ott tud meg dolgokat az ember
A gondolat
mint végtelen nagy tenger
hullámzik fejemben
s alámossa az elképzelt
partokat
Gondold meg, hogy mit gondolsz
Jó, ha mindent megfontolsz mert
a gondolat
sosem hagy el
s ha nem gondolkodsz
hidd el
hamar elveszel
2001. 06. 18.
Éjjelente álmaimban
valóság minden
gondolatom,
mintha ébren lennék
de tudom, hogy csak
álmodom.
Tudom hogy mindez
puszta képzelet
de megváltoztathatják
a valós életet.
Ha minden álmom
valóra válna,
kusza lenne az
egész életem,
egyszerre töltené el
lényemet
a boldogság és a
félelem.
2001. 09. 14.
Végtelen a tér ami körülvesz
nap mint a nap
Végtelen az idő amely szélsebesen
elhalad
Végtelen az egész életem?
Végtelen, hisz a végét még ma
sem ismerem
Nem is akarom még ismerni
élni akarok,
az életet élvezni
Bízni, remélni
szeretni, ölelni
és minden bánatot
szörnyű fájdalmat
feledni
A végtelenség nem szab
határt
áthatja az egész életet
Ha bátor vagy elűzheted
a magányt
s végtelenül boldog lesz
véges életed
2002. 02. 20.
Madarak szállnak a fellegeken
harmat csillog a zöld rügyeken
kivirágzik a rét
lombosodnak a fák
s elhozzák nekünk a természet tavaszát
Emberek mosolya száll a szélben
boldogan úsznak a napsütésben
kitárul a szív
mit szeretet jár át
egymásnak adva lelkünk tavaszát
Képzeletem messze száll a végtelenbe
felrepül magasra a kék egekbe
Lelkem zöld kertjébe
szívem kapuján át
engedem majd be az élet tavaszát
2002. 03. 25.
Telik az idő
múlnak a napok,
jönnek a melegek
s a zord fagyok.
Rügyeznek a fák,
majd lehull a levél,
szívemben egy elfojtott vágy,
mit lelkem oly régóta remél.
Múlnak az évek
egyre öregszem,
magam mögött hagyom
fiatal életem.
Egyedül nem jó,
de mindig ezt érzem,
lelkem, mint elsüllyedt hajó
az élet tengerében.
Egyszer elmúlik majd
minden fájdalom,
az Élet fája újra kihajt
egy másik világon.
Megáll majd az idő
csak a lélek lesz jelen,
testem felett puha földfedő,
de mindez már oly végtelen.
2002. 07. 10.
Itt állok némán
a kérdéseimmel
Harcolok nyíltan
az érzéseimmel
Világok születnek
és pusztulnak el bennem
mikor néha szavak suttognak
a belső szürke csendben
Itt állok egyedül
egy hatalmas tömegben
A halál hegedül
vinné már a lelkem
Világom egy perc alatt
összeomlott bennem
mikor szívem édes fájdalma
hatotta át testem
Itt állok remegőn
reszkető kezekkel
Harcot vívok szüntelen
a gonosz szellemekkel
Halott világomban
egyetlen remény
hogy van még aki szerethet
s akit szerethetek én
2002. 08. 12.
Halál (Az utolsó pillanat) (Mindennapok)
Néma kiáltás
hallatszik a mélyből
Lelkem kopogtat
a sötétségből
Szellem teste
megremeg a szenvedéstől
nem szabadulhat
testem börtönéből
Fogva tartja őt
bűneim lánca
mit elold majd végül
a Halál tánca
Számára mindaddig
nincs semmi enyhülés
csak halk sóhajokat szül
a belső rettegés
Mikor az utolsó sóhaj is
elhagyja ajkaim
s fáradtan lecsukom
könnyező szemeim
Elengedem végleg
lelkem Szellemét
mely örökre elhagyja
testem börtönét
2002. 09. 08.
Mit ér a szó,
ha nincs aki kimondja
Mit ér a pillanat
ha nincs, ami áthatja
Mit ér az életem
ha cserben hegy végzetem
Mit ér az érzés
mely végigfut szívemen
Mit ér a gondolat
ha kimondva hasztalan
Mit ér, ha egyedül
lelkem oly hontalan
Mit ér az életem
ha nincs semmi reményem
Érdemes-e, mondd
tovább így élnem
Van remény valahol
a végtelenségen túl
ott, hol a lelkem
s nem testem már az úr
Ott, hol a szó már
tényleg semmit sem ér
Ott, hol a szívem
már semmitől sem fél
Nem kell a remény
ha ilyen ára van
bízok a sorsban
s élek boldogan
Elfelejtek minden rosszat
rendet teszek lelkemben
mert lehet még véletlen is
az én életemben
2002. 11. 28.
Néma hangok
törik át a halálos csendet
remegő ujjam lassan
egy régi gitárhúrt penget
Az utolsó hangokat
az utolsó dallamot
érzem, hogy itt a vég
érzem, hogy meghalok
R. Ez az utolsó perc
az utolsó órán
az utolsó hang
a gitárom húrján
Az utolsó akkord
az utolsó nóta
eljött a halál
az utolsó óra
Lázasan pengetem
az utolsó hangokat
ujjaim zsibbadva
nehezen mozognak
s míg átélem újra
a fájdalmas kínokat
lassanként elhagyják
a némuló húrokat
R. Ez az utolsó óra …
2003. 03. 20.
Megint eljött a szürke este
újra eltelt egy röpke nap.
Lassan előbújik a Hold
sárga teste, mely elfogy néha
de aztán újra megdagad.
Felébred a sötét égbolt
tágra nyitja millió szemeit,
s a csillagok, mint
magányos vándorok a sötétségben
meggyújtják apró lámpásait.
Itt van az éjszaka.
Ezernyi virág illata száll
a mozdulatlan légben.
Csend van, az Éj dala szól
halkan valahol
a néma messzeségben.
Hallgasd a csend dallamát!
Érezd az éjszaka varázsát!
Édes álmot hoz szemedre
a dúdoló illatos Éj, s kis
lelkednek reggelre
egy újabb szép napot ígér.
2003. 07. 17.
Kértem a Jó Istent
adjon még egy kis időt
hogy megbocsásson nekem
szánja meg e bűnös szenvedőt
Kértem már nem egyszer
milliószor, százszor
megtalálom én Őt
járjak a világban bárhol
Kértem a Jó Istent
bocsásson meg nekem
ostoroztam bűneimmel
bemocskoltam szívem
Kértem már nem egyszer
minden nap százszor
ígértem ezerszer hogy
megjavulok mától
Kérem a Jó Istent
minden pillanatban
szóban, tettben, imában
és minden gondolatban
Oldozza fel lelkem
a bűnök láncaitól
védelmezze életem
a sátán karmaitól
Kérem a Jó Istent
aki bármit megtehet
hogy e szennyet lemosva
újra tiszta legyek
Kérem a Jó Istent
Kérem őt szüntelen
hogy bűnök nélkül élhessem
maradék életem
2007. 09. 22.
Neked adom mindenem
Neked adom életem
Neked adom szüntelen
csak légy velem
Neked adom lelkemet
Neked adom testemet
Neked adom szüntelen
csak légy velem
Mert ha nem vagy velem
oly üres az életem
Add nekem szerelmed
s ígérem miénk lesz a Végtelen
Tiéd lesz majd mindenem
Tiéd lesz az életem
tiéd lesz majd szüntelen
ha velem leszel
Tiéd lesz a lelkem is
Tiéd lesz a testem is
Tiéd lesz majd szüntelen
ha enyém leszel
Nem lesz többé üres az életem
Miénk lesz örökre ez a csodás szerelem
Kitölti majd az űrt egy érzelem
Miénk lesz ígérem a Véges Végtelen
2001. 06. 04.
Te vagy az életem
Te vagy a végzetem
Te vagy a mindenem
Te vagy az, ki kell nekem
Te vagy a napsugár
a napsütötte egeken
Te vagy a reményt adó holdsugár
a sötét éjjeleken
Te vagy a fény
Te vagy az a lény
Te vagy az, ki kell nekem
Te vagy a vízcsepp
a harmatos reggeleken
Te vagy az eső
a szürke fellegeken
Te vagy az élet
Te vagy a végzet
Te vagy az, ki kell nekem
Ha nem lennél az égen fényes napsugár
Ha nem te lennél az éjben a reményt adó holdsugár
Ha nem csillognál harmatként a csendes reggeleken
akkor is te vagy a mindenem
Te vagy az életem, igen
Te vagy az, ki kell nekem
2001. 07. 02.
Gyűlöllek téged
Gyűlölöm egész lényed
Gyűlölettel tölt el
édes emléked
Gyűlölöm ha rád gondolok
Gyűlölöm mert félek
Gyűlölöm hogy
nem gyűlöllek
egy cseppet sem téged!
Gyűlölöm a könnyeimet
mit teérted hullatok
Gyűlölöm az emlékedet
ahogy eszembe juttatod
Gyűlölöm hogy
gyűlölnöm kell
Gyűlölöm az életet
Gyűlölöm hogy nem tudlak
gyűlölni tégedet!
2002. 07. 02.
Valami ég legbelül
mélyen a szívemben
Homályos kép villan fel
a szürke semmiben
Valami szól valami hív
Valami jól lelkembe hasít
Valamit érzek és félek
hogy kettészakít
Valami fűti legbelül
minden sejtemet
Az érzéstől a testem
szinte beleremeg
Valami kell valami jó
Valami földöntúli szó
Valamit érzek de félek
hogy ez ki nem mondható
Valami tépi lelkemet
szemem elvakul
Valami ellopja emléked fényét
mely hirtelen elfakul
Nem hallom már a néma szót
mely elhozza nekem a jót
Amit érzek szinte
a fájdalomba fojt
2003. 05. 27.
Arra gondolok
mikor fogod a kezem
hogy te vagy a legdrágább
az életem, a mindenem
Te vagy, aki vigasztal
ha szomorú a szívem
Te vagy nekem a legszebb
az egyetlen kincsem
Segítesz, ha bajban vagyok
Meghallgatod gondjaim
Lesed várod kívánságom
s teljesíted vágyaim
Te vagy kihez hozzábújok
ha áthűt a hidegség
Te vagy az én kis kemencém
melyben átölel a melegség
Rád vágyom, ha nem vagy velem
ha nem láthatlak, hiányzol nagyon
Félek, mikor nem fogod a kezem
Félek egyedül lenni nagyon
Arra gondolok
mikor fogod a kezem
hogy örökké fogom
s már el nem engedem sosem
Te vagy az életem
akire mindig vágytam
Oly sokáig kerestelek
de most és mindörökre
Rád találtam
2007. 09. 22.
Nem lehet szavakba önteni
a szerelmet, mit irántad érzek
de megváltozott bennem valami
amitől néha még én is félek
A halvány múlt egy képe
fel-felvillan bennem
érzem már egy ideje,
s nem tudom mit kellene tennem
Előbukkan egy-egy emlék
mikor még valóság volt a képzelet
nem is tudom, hogy kérhetnék
olyat, amit már nem lehet
Hogy küzdhetnék azért
ami már rég elveszett
hogy írhatnám át azt
amit a Sors már előre megtervezett
Boldog vagyok hidd el
mikor veled lehetek
s őrülten szenvedek
ha napok, hetek telnek el nélküled
Hiába minden, ha nem láthatlak
hiába, csak ez jutott nekem
Hiába nézem óránként fényképed
ha nem ölelhetlek, kedvesem
Nem tudok már változtatni
azon, amit érzek
Hiába minden törekvés
magához láncolt a végzet
Így akarták, ez a sorsom mit már
előre megírt nekem az Élet
az, hogy Te vagy nekem
s az, hogy mindennél jobban
szeretnem kell Téged!
2007. 07. 20.
Mikor lehunyom a két szemem
csak téged látlak
Mikor ütemesen ver az óra
csak téged várlak
Mikor zakatol a kis szívem
minden dobbanása érted szól
Érzem kezedet a testemen
s csak akkor érzem magam jól
Mikor itt vagy és átölelsz
szorosan hozzám bújsz
Mikor érzem hogy megremegsz
s valamit a fülembe súgsz
Mikor hallom édes hangod lágy dallamát
s hallom apró lélegzeted
gyengéd szuszogását
Mikor nagyon egyedül vagyok
úgy hiányzol
Felmelegítelek én
csak szólj ha fázol
Mikor zakatol a kis szívem
minden dobbanása érted szól
A Te szíved dobog az enyémben
s csak akkor érzem magam jól
Mikor itt vagy és átölelsz
s kedvesen bókolsz
Mikor érzem hogy megremegsz
s szelíden megcsókolsz
Mikor szívünk minden dobbanása
egyszerre szól
Tudom hogy egyedül csak
Veled érzem magam jól
2004. 07. 03.