Váróczi Csaba versei

Szerelem. Börtön Kihalt táj Mutasd Tél van Hívlak Álmodom Remény Mindenható Vén város. Kettesben valahol Szebb vagy Újra élek Sirató Múló pillanat Bánat Gondolatok Hajnal Csak akkor Neked adom Szeretlek Ott leszek Nyugalom Emlék Új év Vágy Egyedül Két szív egybeforr. Szikra Kedves Gyilkos Mégis egyedül Rétegek Vihar Tenger közelben Elhagysz Hiába Harc Város Fénykép Álmodozz Zsuzsika Végtelenül. Szerezz meg Titkok vára Zsuzsámnak Láthatatlan erő Test beszéd Tudás Testedben veled Haldoklik a föld Emlékszel? Barangolás Némán Szavak nélkül Ember az ember? Én csak egy vagyok. Ments meg uram. Létezel. Elküldöm. Szégyen Varázs. Egy nap véget ér. Vigyek-e esernyőt? Hívlak. Lángok. Idő. Bűnös. Ne titkold. Várlak még valahol. Búcsúzom. Vigyázz rám. Az első pillanat. Jó érzés. Csak neked. Mikor nem vagy velem. Te. Kerestelek. Akkor is. Csönd. Élet. Öregszem. Légy velem! Derengés. Ha nem vagy velem. Lobogó. Ördög. Örökké várni. Álmomban Taposs el. Messze vagy. Vágy Nyugalom. Vándor. Hozz fényt. Itt vagy velem. Végtelenség. Gépek.

Szerelem.

Mint a langyos nyári szél,
Mint hó a hegy tetején,
Mint fölöttünk a kék ég,
Oly dédelgető érzés.

Mikor lelkünk összeér,
És szívünk egymásba forr,
Fölemel az ég fölé,
Hol szerelemé a kozmosz.

Lágyan ölelő kebel,
Benne érző szerelem,
Ha érted érző szívem,
Ez mind a tiéd lehet.

Börtön

Rácsok között
A felkelő nap
Vad vörös fénye
Égő gyertyaláng

Úgy ébreszti fel
Mint rab a fáklyát
Ha otthonába
Írni készül ő.

Kihalt táj

Kihalt tájon baktatok,
Mennek egymásután a napok
Lábam alatt a kitikkadt föld ropog
S közben csak rád gondolok.

Kihalt tájon ballagok,
Mennek egymásután a napok.
Lassan forrón hömpölyögnek,
És soha nem állnak meg.

Kihalt tájon bandukolok,
Csak mennek egymásután a napok
És csak arra gondolok,
Hogy egyszer hazajutok.

Mutasd

Űzd el magányodat
Ölelj át és szoríts,
Én itt vagyok veled
Érezd a testemet.

Érezd azt,
Hogy szeretlek,
Érezd azt,
Hogy érted vagyok én.

Tél van

Kavargó ködfelhők,
Mosolygó fák,
Hófödte háztetők,
Ragyog a táj.

Félve lehulló
Fényes hópelyhek,
Jég a tavakon,
A tél megérkezett.

Hívlak

Tűzbe borul a lelkem,
Úszik a szikrázó fényben,
Játszik szivárványszínben.

Láng gyúlt boldog szívemen,
Utánad vágyik szüntelen,
A perzselve lángoló szerelem.

Álmodom

Álomba ringat a hold,
Odakinn az éj ébred,
Nem zavarja semmi álmom,
Kigyúlnak éjjeli fények,
Az este őrzi az álmom.

Remény

Gyönge fűszálon libegő harmat,
Lágy szellő fújta árva lomb,
Napsütötte szép szivárvány

Halvány árny a kopott téglafalon
Halk ártatlan csöndes zörej
Lomha mozgású bús ártalom

Lüktető szív élteti tested
Fürkésző szem mely lát,
Gondolatodban rád figyel

Óriás suhogó tölgy
Minden teret betölt
Életed kis színpadán

Remélj míg csak élsz
Remélj még tart az ész
Remélj és bennem örökké élj.

Mindenható

Sosem leszek önnön magam,
De lelkem neked itt marad,

Nem leszek soha mindenható,
Ha isten nem fog grabancon.

Vén város.

Az elmúló lassú vénség
Fakó kabátjában mesél
Mibe beleívódott rég
A rengeteg régi emlék

Vén görbe utcák hosszán
Öreg sikátorok között
A vén kopott falak mögött
Sötétben borzongva bujkál

Szúrágta korhadt faajtók
Halványan reszkető fények,
Az idő marta vakolat
A tégláról búsan bukik le

Elhagyott üres szobában
A poros bútorok között
Mindent látó tükrök mögött
Önmagába bámul bambán

A tükörben látja magát
A rohanó fogyó idő
Árkokat rajzolt az arcán
De ő csak néz borzongva bátran némán.

Kettesben valahol

Egy fényes csillag
Csak nekünk ragyog
Az ég szívembe hagy
Izzó nyomot

Fölöttünk az éj
Alattunk a homok
Hullámzó tenger
Száraz korallok

Pálmafák árnya
S csak a hold süt
Éppen rám bámulsz
S szorítasz kegyetlenül

Csak te és én vagyunk
Egyes egyedül
A világ kitárul
És egymásé leszünk.

Szebb vagy

Szebb vagy mint a tavasz
Szebb vagy mint egy érzés
Szebb vagy te mindennél
Mi a földön létezik
Szebb vagy te: feleség.

Újra élek

Ha újra élek s szeretlek,
Ha új nap ragyog
Az égbolt alatt,
Hálát adok neked

Ha vén nem leszek,
Mert elmúlok
Lassan előbb,
Ha a bálvány ledől
Fohászkodom neked.

Ha újra élek sok éven át
Nem gondolok rád
Ha eljössz más alakjában
Újra ég majd tűz szememben.

Sirató

Nem szeretlek elfeledlek
És kész.
Lesz majd más helyetted
És kész.
Nem siratlak. Siratni?
Minek?
De gondolok rád
Amíg élsz
Fogadd el így és kész.

Múló pillanat

Fölépült a szem
Fölépült a kéz
Fölépült aminek
Jőnie kell

A múló fájdalom
Csak egy pillanat
És újra élek majd
Ha a rablánc szétszakad

Az ég a fölbe zuhan
A hegyek megindulnak
Ha boldog leszek mással
S elfeledlek majd.

Bánat

Egy pillanat
A szemből
Könny fakad

Eljött a bánat?
Igen.
Bánatom tengere
Elnyel

Egy mozdulat
Könnyed a hangulat
Elűztem bánatomat.

Gondolatok

Hogy érnek össze a gondolatok
Nem felejttetem még azt el.
Hordja a szél a hűs homokot
Szerelmed teljesen eltemet

Agyamba vésett gondolatok
Soha nem égnek majd el
Sötéten ragyog az éjjeli hold
Én érted egy imát mondok el.

Hajnal

Arcodon fénycsík villan át
Szemedben ott a csillogás
Szerelmed karként ölel át
Halk zörej…és egy pillantás
Álmomban hallom a hangját
Érzem simogatását
Hallom fülemben sikolyát
Felém nyújtja a karját
Igen ébredni kéne már.

Csak akkor

Csak akkor feledlek el
Ha a menny a földre száll
Angyalok táncolnak majd
És én már rég nem leszek.

Neked adom

Szakítsak virágot?
Sivatagban nem lelek,
Csak kihalt forró homokot,
Kopár sziklát s romot

Megakad tekintetem
Oázisra leltem
Valami hihetetlen
Itt neked virágzik szívem

Megleltem egy virágot,
Mi örökké nyílik,
Neked adom mindenem
Szeretlek a sírig.

Szeretlek

Szenvedélyes az örök hatalom,
Elmondani neked nem tudom,
Régi dallamot dúdolok,
El sem hiszed ha mondanám,
Titkot rejt minden mondatom,
Lomha édes ártalom,
E titkot úgy megtudhatod,
Kis versem kezdőbetűit lefelé
olvasod.

Ott leszek

Ott leszek én is,
Ahol lennem kel,
Hol a nap nem kel fel,
Ahol örök sötétség lakik

Ott leszek majd én,
Ahol ember nem járt,
A pokol kapuját,
Megjárom én.

Itt vagyok most,
A romlott világon,
Hol csak szikra pislákol,
Pedig éghetne tűz.

Tiétek az élet,
Adjatok róla képet,
Mert úgyis ott leszek,
Ahol örök az élet,
Igen én ott leszek.

Nyugalom

Talpam alatt puha a szőnyeg,
Szemem az ablakra tekint,
A hajnal izzik odakint,
Lelkemben néma béke leng.

Emlék

Egy fénykép magába zár,
A legfényesebb csillag
Ragyog le rád,
Magasból némán figyel.

Egybeforr az idő a tér,
Arcodon szikrázó fény,
Hol vagy?kérdem én,
Szemed a szemembe néz.

Tested mint lebegő árny,
Föléled s hozzám ér,
Kezemben érzem kezeid,
Hallom megdobban szíved.

Határtalan mint a fény
Vakító érző remény,
Meggyúlt most bennem,
Mint a gyertyaláng ég.

Ne hagyd hogy elégjen,
Ha mégis elfogy,
Gyújts újat helyette,
Had éljen tovább.

A fénykép magába zár
Két kezed féltve véd,
Arcod emléket öl belém,
Ez egy örök, örök emlék.

Új év

Autómban a halk motor,
Alattam csöndesen dorombol,
A négy kerék dobol,
Sebességet érzem talpamon.

Fény alól nyaláb nyomul,
Remegve velem szembe,
Távol tőlem az úton,
Vakít a szemembe.

Most eljön az az idő,
Mikor tovább gördülök,
Át egy másik időn,
Megérek egy új jövőt.

Átugrok szép halkan,
Észrevétlenül,
Az idő szétpattan,
S az ó év kihűl.

Új évben érzem,
Fogadom és értem,
Igazi féltő érvvel,
Szabad az életem.

Vágy

Az ébredő vágy ,
Lángra lobban,
A reszkető táj,
Az égre robban.

Sosem alszanak,
Áramló jelek,
Vakító szemek
Csábítják szívemet.

Háborgó tenger
Minden porcikám,
Ha megérint,
Meghódít a vágy.

Egyedül

Csönd van hallgatnak a zajok.
Melletted csak koldus vagyok,
Ki csókot kéreget, és néz
Két szemével téged figyel.

Váljunk el egymástól,
Nem fogadok el csókot mástól,
Ha nem maradok tovább koldusod
Egyedül érzem magam nélküled.

Két szív egybeforr.

Ím két szív egybeforrt,
Fölépített minden romot,
Kéjt s szerelmet adott.

Óh két szív egybeforrt,
Lelked lelkembe hatolt,
És boldogságot hozott.

Ah most két szív egybeforrt,
Én a tiédet tőled kaptam,
Neked az enyémet adom.

Most hogy két szív egybeforrt
Együtt leszünk boldogok,
Mert megvan rá minden ok.

Ím két szív egybeforr,
Fölépít minden romot,
Így én kéjt s szerelmet adok.

Szikra

Halvány vörös fénnyel útra kél,
A félhomályban sebesen repül,
Az apró kis szikra lehull,
Lassan elvész a fénye s kihűl.

Kedves

Kedves mosoly az anya arcán,
Kedves ünnep az év egy napján.
Kedves csillag az ég boltján.

Kedves mosoly a gyermek arcán,
Kedves emlék a fiók alján.
Kedves arcod a fénykép lapján.

Nekem csak ezt jelented te,
Mindent ami nekem kedves,
Rád emlékeztet engem kedvesem.

Gyilkos

Fegyvered a fejedhez emeled,
Meghúzod a ravaszt mérgesen,
Földre hulló tested megremeg,
Rándulsz még egy párat hirtelen,
Elindul az örök élet felé a lelked.

Mégis egyedül

Nyüzsgő ezrek nyújtanak kezet,
Mégsem érem el egyiket sem.

A föld örül ha én örülök,
De mégis csak én én vagyok
Egyedül.

Rétegek

A felső réteg fényes.
Anyaga kényes
Tisztára mosta,
Az élet.

Alatta a matt lakk,
Kopottabb a fénye,
Elmosódott képe,
Csak dereng.

A csupasz fém
Legalul él,
Koldul és kér,
De semmit nem adnak.

Vihar

Nyugton ülök a fa alatt,
Védőn féltve őriz,
Átölel az ága

De hatalmas szél támad,
A magasból jőve int,
Aztán lassan fárad.

Hideg eső illata árad,
A gomolygó felhőkből,
Áldás hull a fára.

Tenger közelben

A hűs tenger vizétől,
Kihűlt már a lábam,
A homok szemcséktől
Forrón ég a hátam.

A lenyugvó napkorong,
Az égen fölöttem,
Vakítón szememben,
Melegen leng az égen.

Mosolygó pálmák,
Nyugtomat vigyázzák,
A sziklák mesélik
A vízsodrás hangját.

Elhagysz

Nehéz teher nyomja,
Fáradt vállamat,
Fájdalom marja,
Szürke arcomat.

Hiába is várlak,
Eldobod vágyamat,
Nem vetsz átkokat,
De tudom, elhagysz.

Hiába

Levegő van a véremben érzem
Több sebből vérzek, de még élek
Szerelem tüze éget szívembe jelt
Kívül a testemen fájó sebet.

Fák fölött a madárral szállok,
Hiába várok rajtam ül az átok.
Nem jössz hiába várlak,
Hiába küldtem ezer virágot.

Harc

Terjengő élet, végső ítélet.
Örömmámor, vagy félek.
Nem tudják amit most érzek.
Hatalmuk fölöttem gyenge,
Fölkerekedve fölöttük győztem.

Érzem, még nincs vége,
A harcnak köztünk végleg,
Újra eljön majd értem,
Hideg kezével ragad a mélybe,
Honnan már nincs visszaút.

Várom hogy legyen vége,
De mindig félek tőle.
Hogy eljön, és megöl,
Harcban tűnök el végleg,
A föld felszínéről.

Város

Messze mögöttem,
A város hol születtem,
Tovatűnt vágyakat
Álmokat kergettem.

Egy város ahol éltem,
Köddé vált mögöttem,
Régmúlt elfeledtem,
Messze mögöttem.

Magára hagyva szépen,
Egyedül a táj terében,
Illata messzire hat,
De már azt sem érzem.

Fénykép

Fakult már e kép,
Barnul a széle.
Te tündökölsz még,
Rajta közepébe.

Látom bármiképpen,
Becsukott szemmel,
Emlékszem én,
Ha érzem a kezemben.

Ez csak egy kép,
Csak egy ember,
De itt érzem én kezemben kezed.

Álmodozz Zsuzsika

Hófehér virágszál
Patyolatos ágyon,
Világoskék szemén,
Szendereg az álom.

Hová föl nem érhet,
Semmi földi lélek,
Ott játszanak véle,
Kacagó tündérek.

Meg ne zavarjátok,
Föl ne ébresszétek,
Jaj annak a szívnek,
Amelyik fölébred.

Neki szent maradjon,
Az arany karika,
Álmodozz, álmodozz,
Zsuzsika, Zsuzsika.

Eljön majd az idő,
A bimbó kipattan,
Vágy ébred a szívben
Édes oldhatatlan.

Álom teli nappal,
Küldözget az élet,
Jaj annak a szívnek,
Amelyik fölébred.

Neki szent maradjon,
Az arany karika,
Vigye kincses mezőre,
Az arany paripa.

Szálljon el a búja,
Vigyék a madarak,
Hosszú hosszú útra
Messze hegyen túlra.

Jaj annak a szívnek,
Minek van még búja,
Álmodozz, álmodozz,
Zsuzsika, Zsuzsika.

Végtelenül.

Megfogant az élet,
Osztódnak a sejtek,
Fejlődik a gyermek,
Kiből egyszer vén lesz.

Közben még serdül,
Egy párat perdül,
Aztán ő is szül,
Így megy ez végtelenül.

Szerezz meg

Szerezz meg,
Gyere én akarom,
Szerezz meg,
Itt az alkalom.

Tüzes vágyak,
Testemben égnek,
Tüzes vágyak
Égetnek félek.

Győzz le
Harcolj értem,
Győzz le,
Harcolj ellenem.

Forró csókod,
Ajkamon érzem,
Forró csókod,
Szakítson széjjel.

Titkok vára

Sötét folyosók
Halovány fények,
Vándorló lélek,
Ölelj át félek.
Ez a titkok háza,
Nincs magyarázat,
Nincs alázat,
Ez a nincsen vára.

Zsuzsámnak

Z öldes kék szemed csillogása
S ötét szemed hullámzása,
Ú gy felkavar,
Z engve kiáltom a neved,
S ikítva ordítom,
A zt jelenti e bűvös jel,
N agyon hiányzol életem.
N élküled nem létezem,
A dj erőt adj nekem.

Láthatatlan erő

Pillantásod kőrbe fon,
Csábító tekinteted,
Önmagába vonz.

Mint a nap a földet,
Az az erő húzza
Hozzád szívemet.

Te is így érzed?
Forró még a szíved?
Szeretlek szeretlek édes!

Test beszéd

Csak érezd. Hogy mit?
Ne kérdezd ne mozdulj,
Én csak nézlek,várj,élvezd.
A pillanatot,
Értsd a testbeszédet.

Tudás

Eljött végre az alkalom,
Gyarapítsam tudatom.
Ezt nem szalaszthatom,
Hisz a tudás hatalom.

Hatalom mert az enyém,
S nem birtokolja más,
Hatalom mert ő a fény,
A tiszta megvilágosodás.

Testedben veled

Tested mély tengerében,
Elmerülök lassan szépen,
Mint léket kapott hajó,
Egy vihar közepében.

Ölednek szép völgyében,
Zuhanok a végtelen fényben,
Erőm úgy érzem végtelen,
Tested a testemen pihen.

Haldoklik a föld

Kettéreped a hold,
Egy csillag imát mond.
Egy robbanás az égre ront,
Eltűnik minden a világon.

Emlékszel?

Emlékszel?
Amikor először
Félve öleltük egymást,
Reszkető csókunktól
Zengett a táj.

Emlékszel?
Magukba öleltek
Hatalmas öreg fák,
Születő szerelmünk
Érzékeny szívünkbe vájt

Emlékszel?
Ahogy összeért
Csókra nyílt a szánk,
Éreztük a nyíló virágok
Selymes illatát.

Emlékszel?
Mikor a víz tükrén,
Vidáman táncolt a hold,
Minden csillag fénye,
Csak nekünk dalolt.

Emlékszel?
Öröm mosolygott,
Mind kettőnk arcán,
Egymásra találtunk,
Emlékszel még rá?

Barangolás

A városon nyugszik az éj,
Az ég alatt vak sötét.
Néhol halvány lámpa ég,
Alszik még a nép.

A város utcáit járom én,
Lelkemben fájdalom tüze ég,
S vad súlyos sötétség
Égeti szívem legmélyét.

Gondolkodom hogyan lenne jó,
De elmémben elveszik a szó.
Bárcsak ne esne soha a hó,
Csak egyszer nekem lenne jó.

Káosz uralkodik bennem épp,
A kuszaság terhes kemény,
Életem romlott s nehéz,
Küzdök minden percéért.

Jön egy gondolat hozzám ér
Tiszta szó lesz a káosz helyén
Elmondja mit tehetnék
Rádöbbent miért élek én.

Teljesen kitisztult fejem,
Sötét utcák jönnek felém,
Fölöttem csak ragyog az ég,
Áthatolhatatlan feketeség.

Némán

Szótlanul nézek szemedbe
Pupilládon keresztül,
Belelátok a lelkedbe.
Ki sem nyitom a számat,
Hisz beszéd nélkül is megérted,
Hogy én némán szeretlek.

Szavak nélkül

A számból kihull a beszéd
Csodálom szépséged gyönyörét.
Szerelmed az egekig ér
Mikor hozzád érek én,
Szavak nélkül is tudom azt,
Mire vágysz lelked mélyén.


Ember az ember?

Amikor háborúk dúlnak
Embereket gyilkolnak le
Kegyetlen hidegvérrel
Akkor ember az ember?

Amikor a megölt
Ártatlan anyák fölött
Elhagyott gyermekek sírnak
Akkor ember az ember?

Amikor az utca kövén
Holtra vert embereken
Rúgnak még egy párat
Akkor ember az ember?

Én csak egy vagyok.

A hegyek lábánál,
Kövek pihennek,
Sok ideje már,
Hogy itt fekszenek.

De én is talán,
Én is egy vagyok,
Aki régen vár,
Várja a harcot.

Ellen állok keményen,
Mint kavics a víznek
És nem tud elsodorni,
Nem tud mégsem.

Ments meg uram.

Tatár hadak kiáltását,
Zengi még az ég,
Ne menj! Vigyázz!
Ha Magyar az ellenség.

Számukra féltő védelem,
A fohász mely istenhez szól,
Kérlek uram ments meg,
A Magyarok nyilaitól.

Létezel.

Viharként fúj a szél,
Virágot terem a tél,
Jégből az ablakon

Forró eső ég,
A talaj illatos kérgén,
A fény felhők mögül párolog.

Játszik az éj,
Csillog agyamban a tény,
Vajon útnak indulok?

Érzékeny láz,
Melege kering át,
Véremben hűlni készülsz.

Csak tudnám,
Mire vársz,
Miért nem születsz?

Hirtelen,
A kényes végtelen,
Világra hoz téged.

Már elmondom,
Hogy tudd
Mostantól létezel.

Elküldöm.

Elküldöm neked,
Ami rég a fejemben
Folyton kavarog,
Elküldöm neked,
Az édes tiszta álmot.

Elküldöm neked,
A hihetetlent,
Amit veled elérhetek,
Elküldöm neked,
Amit szeretsz,
Finom érintéseket.

Elküldöm neked,
Amire vigyázz,
És megtehetsz,
Elküldöm neked,
A csillagos eget.

Elküldöm neked
A tiszta szót,
Azt hogy nem feledlek,
Elküldöm neked,
Az édes gondolatot,
Meleg érzéseimet.

Szégyen

Szikrázik az ég,
Örvénylik a tér,
Eljött a vég,
Leszállt az örök éj.

Nincs tovább,
Vége már,
Nincs fényár,
Csak éktelen táj.

Nincs növény,
Nincs állat,
Nincs ember,
De megjelöl,
Mindent a szégyen.

Varázs.

Talán tükörfalak néznek?
Adnak magamról képet,
Mi voltam én régen,
S most mivé lettem.

Magam látom a falakon,
Kandalló égő tüzében,
Egy pohár víz színében,
Ez talán nem is én vagyok?

Meglehet csak játék ez?
Mit az élet játszik velem,
Magamnak sem hiszem,
Csak egy varázs mi játszik velem.

Egy nap véget ér.

Elképzelem hogy még ébren,
Lágyan ringat a föld,
A fák leveleit,
Forró nyári szél fújja,
Ahogy a vöröslő napkorong,
Fáradtan nyugodni tér,
Bíbor takarója az ég,
Leple a bársony fekete éj,
Éreztem magamban,
Ez a nap is véget ért.

Vigyek-e esernyőt?

Toporog az eső,
Az ajtó előtt,
Gondolkodom,
Vigyek-e esernyőt?

A felhő csak nől,
Az eső meg dől,
Lehet hogy elázom?
Ha nem viszek esernyőt.

Ajtót nyitok,
Felordítok,
De hisz esik!
Indulni nem tudok.

Hívlak.

Lángba borul a szívem,
Úszik a féktelen fényben,
Szikrázik szivárványszínben,
Dobog s lüktet érted.

Tűz ég boldog lelkemen,
Utánad vágyi szüntelen,
Hívlak légy mellettem,
Örökre önfeledten.

Lángok.

Forrón lobban a láng,
Perzselő isteni tánc,
Amit az emésztő tűz jár,
Bennem tombol és vár,
Hogy mélyről törjön elő,
Meleg szívem rejtekéből.

Szerelemnek örök mécsese ég,
Szíved legmélyén,
Jó hogy érzem melegét,
Nincs ennél jobb érzés,
Őrjöngő szívem,
Lángra lobban érted és ég.

Idő.

Telik az idő
Sosem fogy el,
Végtelenül nől,
Csak üregszem.

Ketyeg az óra,
Futnak a percek,
Eljön a holnap,
Egy új évben ébredek.

Bűnös.

Tollat ragad a kéz,
Mert nem tud szólni a száj,
A lélek bocsánatot kér,
Hogy ne fájjon tovább.

Vár a csillagos éj,
Neked adom ha kéred,
Itt maradok még,
Nem hagylak el téged.

De elég a beszéd,
A sok üres szó,
Mosoly égjen arcodon,
Szíved legyen boldog.

Bújj hozzám még,
Nyisd csókra ajkad,
Érezd a szív melegét,
És bocsájtsd meg összes bűnét.

Ne titkold.

Ne titkold az érzést,
Mi a szívedben él,
Ne hagyd az életet,
Hisz nálam is többet ér.

Ne titkold a vágyat,
Mit az égiek neked szántak,
Érezd azt velem,
Amit én érzek irántad.

Várlak még valahol.

Haldoklik a test,
Gyertyalángként ég,
Lobog benne a lélek,
Már lassan vége.

Ezt te is jól érzed
Várnak még valahol?
Igen a túloldalon,
Várnak még téged.

Búcsúzom.

Fülemben dalol,
A lüktető élet,
Hallom még élek,
De nincs sok hátra,
Búcsúzom…
Elmegyek végleg.

Vigyázz rám.

Törékeny üvegkehely lelkem,
Ha valaki elejti vesztemre,
Belül sok ezer darabra hull szét

Most kezedben féltve e kelyhet
Őrzöd mint kincset a királyok
Vigyázz rám és meghálálom.

Az első pillanat.

Még mindig él,
Az első pillanat,
Szívem rejtekén,
Mikor először láttalak.

Mikor a nap kél,
Attól kezdve várlak,
Ha nyugodni tér,
Hiányzol mert nem láttalak.

Mikor eljön az éj,
A gondolat bennem él,
Bárcsak itt lennél,
Ajkam ajkad érintené.

Mikor álmodom én,
Szemem téged kutat,
A sejtelmes éj,
Elém tárja arcodat.

Mikor kitárul a fény,
A fények kapuja,
Szívemhez ér,
Te puhán átlépsz rajta.

Lelkem téged kér,
Vágyik utánad,
Így örökké bennem él,
Az első pillanat.

Jó érzés.

Mikor hozzád indulok,
Rád gyakran gondolok,
Látom szemed égszínkékjét,
Látom nevető hívó fényét.

Kedves arcod elképzelem,
Szívem azzal éltetem,
Jó érzés ,mert tudom vársz
Majd szorosan ölelsz át.

Csak neked.

Neked megteszem,
Csak neked igen,
Féltett titkaimat,
Csak neked mondom el.

Elmondom,
Te vagy csak nekem
Veled mindent megosztok,
Egyetlen drága kedvesem.

Mikor nem vagy velem.

Mikor nem vagy velem,
Nekem hiányzol kedvesem.
Hiányzol mint mandulafa
Szomjas törzsének gyökere,
Kopár földnek az ég színe
Hiányzol mint ősszel a fának,
Nap zöld élő dús levele.

Te.

Amikor először téged láttalak,
Attól kezdve a szívembe zártalak.
Nélküled boldog akkor lehetek,
Ha a szív egykor mindent elfeled.
És ha síron túl is vár az élet,
Ott sem tudnék mást szeretni,
Egyedül csak téged.

Kerestelek.

Kerestem a naplementét,
Kerestem sok napot, estét.
Kerestem mennyi zenét,
Kerestem hitet egy mesét.

Két kezem szorításra várt,
Nem tudtam merre jársz.
Nem tudtam hol is vársz,
Még is megleltelek Zsuzsám.

Kerestem egy imát,
Kerestem istenhez fohászt,
Kerestem egy lányt aki szép,
Kerestem a fényt, a szemét.

Akkor is.

Zuhogjon az eső,
Fújjon fagyos orkán,
Akkor is ott leszek,
Jászboldogházán.

Csönd.

Sehol egy árva lélek,
Még a fűszál se rezzen,
Madár fütty sem hallik,
Se távolban se közelben.

A légy sem zümmög,
A tücsök sem ciripel,
Szél sem ül a fákon,
Rezzenéstelen minden.

Mindent meghódít a csönd,
Minden zörej a föld alatt pihen,
A z egész mindenségben,
Halálos csönd dereng.

Élet.

Bennem élsz mint évgyűrű a fába
Sejtmag a plazma áramában.
Sírsz vagy nevetsz rezdülésed,
Rajtam fut át elhal majd föléled

Öregszem.

Ráncok égnek a homlokon,
Őszül már a sötét haj,
Nem úgy nől a fű a dombokon,
A nap sem úgy süt már,
És nem úgy tekint felém
A gyönyörű fiatal lány
Ahogy egykor hajdanán.

Légy velem!

Ha bejárhatnám,
Tested buja mezőit,
Virágai illatát
Szívhatná be tüdőm.

Ha megfoghatnám,
Tested gyümölcseit,
Terméseinek ízét
Ízlelné a szám.

Ha megmászhatnám
Tested magas hegyeit,
Izmaim erejét,
Adnám át neked.

Ha bezárkóznék,
Tested börtönébe,
Rabjai vétkeit
Elnézném neked.

Fölébrednék akkor
Plátói álmomból,
Miben veled álmodom,
És az enyém lehetnél.

Derengés.

Arcomba fúj a szél
A köd mindent elborít
A fehér hó megvakít
Minden léptem nehéz.

Valaki megszólít,
Templom falai alatt,
Egy furcsa sötét alak,
Derengő árnya hív.

Ha nem vagy velem.

Hallom suttogod fülembe,
Szeretlek téged kedvesem,
Dobhártyámon síri csend,
Bennem rég nem létezel.

Álmomban rajtam pihensz,
Karod féltőn átölel,
Érzem dobban a szíved,
Halott vagyok nem vagy velem

Lobogó.

Lobogó hullámzik a szélben,
Rá vérrel írt ősi emléket,
Könnyel lemosott szenvedéseket
Őrzi diadalmasan féltve.
A zászló lobog a szélben,
Igazan büszkén hirdeti népem
Dicsőséggel tisztességgel.

Ördög.

Ébren figyel minket,
Az egész mindenségben,
Hallgat a pokol tüzében,
Hirtelen előtör dühében.

Elragadja a lelkeket,
Igába fogja őket,
Szétrágja a testet,
Föld alá temet.

Örökké várni.

Magányos virág vagyok,
Egyre csak várok,
Színpompámat nem látja senki,
Jöjj s gyökerem tépd ki,
Hisz kezedben is jobb a rövid élet
Mint a földben örökké várni téged

Álmomban

Álomba ringat a hold,
Odakinn az éjszaka ébred,
Nem zavarja semmi nyugtomat,
Az égen kigyúlnak éjjeli fények,
Sötétség őrzi az álmom.

Taposs el.

Százszor taposs el,
Százszor kezdem újra,
Indulok az úton,
Mely hozzád vezet.

Százszor taposs el,
Százszor felállok,
Ezerszer álmodom,
Ugyanezt az álmot.

Nincs már testem,
Lelkem sincsen,
Nincs bennem élet,
Itt hagytál engem.

Messze vagy.

Elmentél messze jársz,
Vár rád a nagyvilág,
Hol merre vársz.

Elmentél merre jársz,
Hív téged a fohász,
Elkergetett a gyász.

Nélküled az élet megáll,
Gyere vissza már,
Az otthon melege vár.

Vágy

Az ébredő vágy,
Most lángra lobban,
A reszkető táj,
Az égre robban

Sosem alszanak,
Áramló jelek,
Vakító szemek,
Csábítják szívemet.

Nyugalom.

Halk vidám szellő
Dúdolja a dallamot,
Mit némán hallgatok.

Ügyetlen hangok,
Kavalkád fülemben,
Szólnak kedvesen.

Elmúlt minden régen,
Már szinte érzem,
Nyugalom él szívemben.

Vándor.

Úttalan utakon jár,
Sok mindent lát,
Otthona nincsen,
Vagyona egy hátizsák.

Hazáját keresi,
De nem talál semmit,
Csak a remény tartja,
Hogy egyszer hazáját leli.

Hozz fényt.

Hozz fényt,
A sötétségbe,
Te vezess,
Mutasd az utat.

Szemem mindig,
Téged kutat,
Ne szólj,
Mutasd meg magad.

Merre mennyek,
Hol keressem,
Szívemnek,
Új otthonát?

Bizonyíték több
Már nincsen,
A szíved,
Az egyetlen kincsem

Itt vagy velem.

A nap a földre fényesen süt le,
Kéken szikrázik az ég,
Füvek és fák zizegve zöldellnek,
Szelíd szellők suhognak köröttem.

Sompolygó bogarak repkednek,
Vitorlázó madarak szállnak,
Távol a délibáb hullámzó tengere,
És te is itt vagy velem kedvesem.

Végtelenség.

A tengerparton végig korallok,
Talpam alatt fürdik a homok.

A kék égen hófehér sirályok,
Felhők szárnyán szállnak
messzire.

Hív a messzeség a naplemente,
Hív az elérhetetlen végtelenbe.

Gépek.

Műanyagok és fémek,
Körülvesznek minket,
Velünk együtt élnek,
Nélkülük nincs élet,
Mára megérett,
Hogy egyszer eltapossák,
Az emberiséget.