Történelem évszámokban

1186.

A premontrei rend megalapítja templomát, amely körül alakul ki a késõbbiekben a falu

XV. sz. vége

A község Külsõ – Szolnok, késõbb Heves, majd a török hódoltság után kisebb megszakításokkal Pest vármegyéhez tartozott.

1536.

Egy török támadás során az eddig virágzó település szinte teljesen elpusztult.

XVII. sz. vége

A török hódoltságot követõen dunántúli és morva telepesek kerestek itt maguknak új otthont.

1688.

Lipót császár visszaadta a premontrei rendnek birtokait, így Jánoshidát is.

1696.

évi összeírás már szabad, adómentes falvak között sorolja fel Jánoshidát

1786.

II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, így a premontrei prépostságot is, a község a kamara birtokába került.

1802.

I Ferenc ismét a csornai premontrei rendhez csatolja a települést

1850.

Jász – Kun Kerületek fõkapitánya a jobb közbiztonság érdekében kéri, hogy Jánoshidát a Jászkerületekhez csatolják (de a község továbbra is a kecskeméti kerülethez tartozott.

1876.

XXXIII. tc. a községet Jász – Nagykun – Szolnok vármegyéhez csatolta és a jászsági felsõ – járásba osztotta be.

1907.

Sztrájkba kezdett a Kochner – uradalom 73 arató és cséplõ munkása, a cséplési rész felemelését követelték.

1919.

A Tanácsköztársaság idején a községben állomásozott a 31. vörös gyalogezred.

1928.

Megalakult a Jánoshidai Sportegyesület labdarúgó szakosztállyal

1944.

november 12. Jánoshidán is elhallgattak a II. Világháború fegyverei.

1949.

A földosztást követõen megalakult a község elsõ termelõszövetkezete a Dimitrov, 16 taggal.

1950.

október 22. Megalakult a 49 tagú községi tanács, amely 1990. szeptember 20 – án tartotta utolsó ülését.

1970 – 74.

Újra nagyarányú régészeti kutatás folyt a községben, Kozák Károly régész irányításával. A barokk templom vakolata alól elõkerült építészeti emlékek alapján és a mûemléki helyreállítás során az Alföld legértékesebb románkori mûemlékévé vált a templom, mely körül annak idején kialakult a település.

1990. szeptember 30.

Az elsõ szabad önkormányzati választásokat követõen Molnár Ferenc polgármester és 9 tagú képviselõtestület irányítja a település munkáját.

Polgármester: Molnár Ferenc
Alpolgármester: Dr. Danicz László
Jegyzõ: Molnár Istvánné

Képviselõk:
  • Filkus Balázs
  • Hidas Ferenc
  • Kobela József
  • Lipták Péter
  • Révész Ferencné
  • Szarvák Milkós
  • Dr. Széchi Ágoston
  • Sziráki Ferencné

1994.

Vezetékes Telefon Szolgáltatás

1994. december 11.

Helyi önkormányzati választás eredménye:

Polgármester: 1994-1996 Molnár Ferenc
1997-1998 Hidas Ferenc
Alpolgármester: 1994-1996 Hidas Ferenc
1997-1998 Révész Ferencné
Jegyzõ: Molnár Istvánné

Képviselõk:
  • Filkus Balázs
  • Hidas Ferenc
  • Kobela József
  • Lipták Péter
  • Révész Ferencné
  • Szarvák Milkós
  • Dr. Széchi Ágoston
  • Sziráki Ferencné

1995.

Gáz Szolgáltatás

1998. október 18.

Helyi önkormányzati választás eredménye:

Polgármester: Eszes Béla
Alpolgármester: Révész Ferencné
Jegyzõ: Molnár Istvánné

Képviselõk:
  • Dr. Danicz László
  • Dr. Ágyi Éva
  • Bori István
  • Földi Ferenc
  • Kobela József
  • Sziráki Ferencné
  • Drávuczné Répási Ilona
  • Viller Józsefné

2002. október 20.

Helyi önkormányzati választás eredménye:

Polgármester: Eszes Béla
Alpolgármester: Révész Ferencné
Jegyzõ: Molnár Istvánné (2002. augusztus 31-ig)
Dr. Voller Angéla (2002. szeptember 01-tõl)

Képviselõk:
  • Dr. Ágyi Éva
  • Bori István
  • Czibak Ottó (2002-2004)
  • Dr. Danicz László
  • Kobela József
  • Petõné Vígh Katalin
  • Sziráki Ferencné
  • Viller Józsefné
  • Zombori József (2004-2006)

2004. október

Szélessávú Internet (ADSL)

2004. december

Kábel TV szolgáltatás indulása

2005. június 24 - 26.

XI. Jász Világtalálkozó megrendezése

2006.

Helyi önkormányzati választás eredménye:

Polgármester: Eszes Béla
Alpolgármester: Révész Ferencné
Jegyzõ: Dr. Voller Angéla

Képviselõk:
  • Dr. Ágyi Éva
  • Banya László
  • Bori István
  • Dr. Danicz László
  • Kobela József
  • Petõné Vígh Katalin
  • Viller Józsefné
  • Zombori József

2006. szeptember 16.

Jánoshida határában található tótkéri-, mizsei tanyavilág elszármazottai, megelmékezést tartottak a tanyasi iskola régi helyén felállított emlékmûnél.


2010. július 4.

Trianon-emlékhelyavatása